Mint tudjátok, szószátyár énem nem elégszik meg egy két mondatos "jó volt a con, sok baráttal találkoztam, legközelebb újra itt" bejegyzéssel facebook posztként. Neeeeem. Az én kicsi lelkem akkor nyugszik meg, ha egy külön blogbejegyzést számok a szent ügyre. :) A téli con beszámolójának hangulatra igencsak különbözni fog az előző conról publikálttól. Nem is baj, hiszen minden rendezvény más-és más, talán unalmas is lenne, ha ugyanúgy telnének kint a napjaink. 

Fotón: én 
Készítette: a Kisördög és a Bagoly Entertainment

Egy valami azonban minden conos élménybeszámoló bejegyzés részét kell hogy képezze: 

A reggeli "mit vegyek fel" hiszti, és egyéb előzmények

Az idei cont végre sikerült úgy koordináljuk, hogy Kinga nálam aludhasson előtte. Igaz, a történethez hozzátartozik, hogy előző este kb fél8ig dolgoztam, így szegénynek be kellett jönnie  a munkahelyemre, és egy picit ott várakozni, mielőtt nekiugorhattunk volna a várva várt közös hétvégének. Lévén, hogy mindketten kimerültek, de legfőképp ÉHESEK voltunk a nap végére, hazafelé útba is ejtettük kedvenc gyorséttermünket, és hosszas csajos pletyi közepette elfogyasztottuk romantikus vacsoránkat. Már akkor szóba került, hogy nem tudom, mit is vehetnék fel másnap. Mert ugye a Chise cosplayem nem érkezett meg, és a fő terv az lett volna (imádom a karaktert, és a kinézett ruhája nem csak nagyon kényelmes, de még kellőképpen meleg is ahhoz, hogy egy téli conról ne tüdőgyulladással térjen haza az ember), a lolita ruháimat már unom egy picit (nem magát a stílust, csupán a meglévőket, mert sokat hordtam már őket), és azokban amúgy is fáztam volna... Usagival és Honokával pedig szintén ez a helyzet. Szóval kijelenthetjük, teljes letargia, és lelkesedés hiánya lett rajtam úrrá, mígnem... A sors alattomos kis húzással spékelte meg az estémet. Ugyanis mikor teljes közömbösséggel bekukkantottam a postaládámba, egy kis sárga tasakot láttam kikandikálni. A parókám volt az. MEGÉRKEZETT! Időben! Egy nappal a con előtt, de itt van! Hihetetlenül megörültem neki. Bár tudtam, ez még mindig nem az jelenti, hogy Chise képében tetszeleghetek, mégis jót tett a lelkemnek, hogy áhított cosplayemnek legalább egy darabkája célba ért időre. Innentől kezdve viszont kényszeresen ehhez a parókához szerettem volna igazítani az outfitemet. Kinga, aki jó barátnőhöz híven végig asszisztálta a rögtönzött kis fashion show-mat, minden egyes szettről véleményt alkotott. Kielégítő döntés azonban nem született. Meg kell hogy állapítsam, ez a paróka kb semmi másra nem jó, csak arra, hogy Chiséhez felvegyem. Arra viszont nagyon! Ez azonban nem segített a "mit vegyek fel krízisemen". Mikor a sokadik próba sem hozott eredményt, végül úgy döntöttem, elengedem a problémát. Úgy hajtottam álomra a fejemet, hogy biztos voltam benne: ezúttal civilben fogok kimenni, méghozzá olyan stílusban, amit a reggeli ébredésem hangulata diktál nekem. 

Így történt hát, hogy míg Kinga casual Bubihercegnőként, és magamként vágtam neki az útnak. 

Fotón: Kinga és én
A jobb oldali képet készítette: Shooter Photography (Zoli)

Ez a con teljesen másról szólt, mint az eddigiek

Ezt nem csak én állítom, sokaktól hallottam már - ez a con teljesen más hangulatban telt, mint régebbi társai. Persze azt már megszokhattuk, hogy a téli conokon egy kicsit mindig kevesebb a cosplayes, az árus, nincs olyan nagy tömeg, és a programok tárháza sem olyan színes, mégis a mostani alkalommal ez valahogy még jobban szemet szúrt, mint kéne. Nagy túlzás lenne, hogy egy kezemen meg tudom számolni, hány cosplayest láttam, de egy biztos, a civilek és cosplayesek aránya nem érte el az 50-50%-ot. Eddig fel sem tűnt, milyen sokat ad hozzá az esemény hangulatához, hogy felismerem egy-egy kedvenc karakteremet a tömegben, most azonban kifejezetten hiányzott ez az érzés. Remélem, hogy ez valóban a hideg idő volt köszönhető, és a következő rendezvényen ismét színes kosztümök forgatagában lehet majd gyönyörködni! 

Fotón: Rayne Cosplay
Készítette: Dreamland Creative Art

Fotón: dorczin (bal oldal), Purplepastelchalk (jobb oldal)
Készítette: Dreamland Creative Art


Pozitívum volt viszont, hogy ugyan kevesebb résztvevővel, kevesebb cospalyessel, de sokkal családiasabb hangulatban telt most ez a con. A hideg időre való tekintettel a résztvevők többsége a benti területekre koncentrálódott. Magamon is észrevettem, hogy jobban megnézem most a kiérkező klubok standjait, hogy több időt szánok egy-egy programra, mert nem "kell" rohanni. Fotózkodni persze úgy ahogy lehetett, de a Hungexpo amúgy sem túl bájos környezetén a lekopaszodott fák látványa sem emelt túl sokat, szóval ezt is csak ímmel-ámmal, amolyan "mégis csak legyen emlékbe pár képünk" alapon végeztük, és amint elkészültek a képek, bújtunk is vissza a kellemes meleg belső terekbe.

A Doktor Who Klub standja
Fotózta: Dreamland Creative Art

A délután túlnyomó többségét az Unstoppable Cosfuckers lányaival töltöttem. Hikaru és Hitsu már régóta a szívembe lopták magukat, ezalkalommal viszont hivatalosan is megismerhettem a harmadik tagjukat, Roxyt is. Jót is tett egy kis összerázódás nekünk, hiszen a lányokkal sok közös tervünk van a jövőre nézve, cosplay, és fotózás terén egyaránt.

Fotón: Hitsu és én

Fotón: Unstoppable Cosfuckers Roky, Hitsu, Hermionénk és én

Egy játék, ami igazán bearanyozta a napomat

Magam sem gondoltam volna, hogy ekkora élmény lesz a Doktor Who klub által szervezett Időháborúnak keresztelt játék. Eleinte vonakodva is vágtam neki a feladatnak, ugyanis nehezen veszem rá magam, hogy vadidegenek előtt gátlástalan bohóckodásba kezdjek. (A játék lényege röviden: Különböző vicces feladatok teljesítésével kell kiiktatnod a versenytársaidat: pl fújj a fülébe, táncold körbe, és összegyűjtened a legtöbb skalpot a győzelemhez. A "gyilkolási nemet" a szervezők által összeállított pakliból kell húznod, ahogyan az áldozatodat is). Mégis azt kell mondjam, az Időháború bearanyozta  a napom minden egyes percét. És nem csak az enyémet!  A környezetemben lévők is gyorsan rákaptak a "gyilkolás ízére", és árgus szemmel nézték, hogy mikor jön szembe velünk a következő áldozat. 

Emlékeztek a mókás kis tevenyelvre, amit gyerekkorunkban órák hosszat képesek voltunk alkalmazni, szüleink és tanáraink nem éppen nagy örömére? Evem-lévé-kevez-tevek, uvu-gyeve? Ti oda mernétek menni egy számotokra teljesen ismeretlen conozóhoz, és két egész percen keresztül így beszélgetnétek vele, csak hogy teljesítsétek az első küldetéseteket? Ugye - én sem. A kihívás viszont tetszett, és mindenképpen meg szerettem volna szerezni legalább egy skalpot, szóval kellett egy fedő sztori. Szerencsére (mint mindig) most is nálam volt a gépem, és azt találtam ki, hogy úgy veszem rá gyanútlan áldozatomat a furcsa beszédre, hogy azt mondom, ez egy vicces convideóhoz kell. Remegő kézzel, másodpercenként az órámra pillatva tettem fel nekik kérdéseket a Doctor Who sorozatról, míg nem letelt az előírt idő, és diadalittasan azzal a mondattal zártam a párbeszédünket: meghaltál. :) 

Sajnos a következő gyilkolási kísérletem már nem volt ilyen jövedelmező. Míg első áldozatom egy cosplayes volt, a második civil, ezért nem szúrtam ki a tömegben. Pechemre egymást húztuk, és neki azonnal feltűnt az élénk magenta kabátom. Mire észbe kaptam, és futni kezdtem volna, ő már stílusosan körbetáncolt engem, és a körülöttem álló barátaimat is. Rövid, de élménydús pályafutásom  gyilkosként ezennel véget is ért. Egyetlen vigaszom a kis muffin volt, amit a szervezőktől kapott minden kiesett játékos. (Nem mellesleg a kis sütemény nagyon finom volt. Emlékeztető magamnak: jövőre benevezni sok-sok barátot, és gyorsan kiejteni őket, majd lenyúlni a muffinjukat!)

A Doktor Who Klub standja - bánatmuffinok
Fotózta: Dreamland Creative Art

A jó hírem az, hogy a játék a Tavaszi Conon is megrendezésre kerül. Szóval aki kedvet érez hozzá, mindenképp kövesse nyomon a fejleményeket! 

Aftercon mifelénk 

Mivel most csak egy napos volt a con (ezért nincsen a vasárnap minden illúziót lerombolt fejezet :P), ezért az esténk nyugalomban telt. Nem kellett előkészülni másnapra, egyszerűen csak azt tehettük, ami jól esett. A mi esetünkben ez egy forró mekis ital volt - Kingának forrócsoki, nekem karamellás latte, valamint ágyban-pizza, és gyerekkori kedvenc meséink felidézése, fokozott figyelmet fordítva a W.I.T.C.H.-re. Én személy szerint szinte semmire nem emlékeztem már a sorozatból a főcímdalt leszámítva, de ahogy elkezdtük nézni, egy csapásra előtötrek bennem a régi emlékek.

Fotón: Kinga és én

Remélem tetszett Nektek a bejegyzés...

... további képeket, szelfiket, és videókat keressétek a Dreamland Creative Art facebook oldalamon!